Két-három komolyabb vöröshagymát kockára vágok. A sebek bekötözése után, forró olajon üvegesre párolom a, majd a forró fedőt sziszegve a lábamra ejtve, enyhén aranyszínűre pirítom. Ezután átpasszírozom. Van, aki turmixolja. Egyszerűbb eljárás, ez tény, de azért az nem olyan. A passzírozást legjobb a halászlé passzírozóval végezni, persze szitán, szűrőn is lehet. Magyarországon demokrácia van, ha vannak is másként gondolkodók.
Passzírozás közben szoktam belekeverni egy csipet (fél teáskanál) sót, feleannyi fehérborsot, s hogy könnyebb legyen passzírozni, egy féldeci fehér bort. Könnyűt, szárazat. Olyat, ami főzés közben oly jól tud esni fröccsnek. Passzírozás után, ha ügyesek voltunk, kapunk egy sűrű pürét, meg egy letolást az asszonytól, hogy miért lett hagymás az előszoba is. De hát enélkül nincsen. Ezt –mármint a pürét- sűríteni szoktam egy kis liszttel, majd három-négy deci csontlével felengedem. Itt az idő, hogy eldöntsem, hagymalevest, vagy hagymakrémlevest készítsek-e. Ha hagymakrémlevest készítek, azt még legírozni is kell, azaz két deci tejszínt elkever az ember egy tojássárgájával, jó alaposan, s a levest, állandó keverés közben, óvatosan belecsorgatja. Nem ám fordítva, mert az valami förtelem lesz. Egyet még melegítünk rajta, persze nem forrásig, mert akkor a tojássárgája összeugrik, megkóstoljuk, s ha kell még sózunk rajta egy kicsit. Persze, ha éppen nincs otthon tejszín, jó ám a tejföl is. Csak nem kell elárulni.
Ha hagymalevest készítek, krém nélkül, azt nyugodtan felforralhatom. Tejszín helyett még két deci csontlével. Még egy kis fehérborsot pottyantok bele, legyen egy kicsit csípős. Az íze miatt feketborsot is tehetnék, de a leves fehéres színe miatt szebb, ha fehérborssal készítjük.
Akár hagymaleves, akár hagymakrémleves, mindenképpen finom hozzá a pirított zsemlekocka, de igazán előkelő helyeken tósztot –vékony, pirított kenyérszeletet- kap hozzá az ember, s reszelt sajtot. A levesbe rakott tósztra olvadó reszelt sajt látványnak sem utolsó, s az íze…!
|