Csatlakozott: Aug 22, 2007 Hozzászólások: 2144 Tartózkodási hely: Nagykanizsa-Miklósfa
Elküldve: 2011.01.11, 12:27 Hozzászólás témája:
Karácsonyra megkaptam Varró Dániel Akinek a lába hatos c. kötetét. Ebből a könyvből teszek most közzé két verset.
Szakirodalom-tanulmányozgató ezt aggodalmaskodva kell mondogatni
Kisbabám, te sokszor sírsz.
Mit ír erről Dr. Sears?
Fel-felébredsz éjjelente.
Mit szól ehhez Czeizel Endre?
Megéhezni jókor szoktál?
Csekkoljuk le Dr. Spocknál!
Fejed lágya vajon benő?
Mit mond erről Ranschburg Jenő?
Mért van az, hogy ez a gyerek
állandóan nyekerg itt?
Kérdezzük meg Vekerdyt!
Repülőző ezt hanyatt fekve, két kézzel magunk fölé tartott kisbabánkat óvatosan forgatva kell mondogatni
Alul én, felül ő,
ott köröz a repülő!
Sokoldalú gyermek ez,
röpül is, meg permetez.
Ide lő, oda lő,
permetez a repülő,
mindenhova jut a nyál,
kivirul a táj! _________________ Zsopi, a Hölgynövény
"És olyanok is vagytok, akár az évszakok,
És bár a télben megtagadjátok a tavaszt,
A bennetek szunnyadó tavasz mosolyog szendergésében, és nem szenved sérelmet." (Kahlil Gibran)
Csatlakozott: Jun 16, 2009 Hozzászólások: 3683 Tartózkodási hely: Nyíradony
Elküldve: 2011.01.09, 09:36 Hozzászólás témája:
leginkább mégiscsak ide illik, erre emlékeztek még?
Magas kőszikláról egy völgybe néztem én,
Láttam három grófot ki csónakázni kélt,
A leges legifjabbik egy királypárti volt
szeretett egy lánykát kinek régen udvarolt.
Mivel a lányka szegény volt, nem lehetett övé,
bezárkózott a zárdába a szent falak közé.
Mikor a gróf ezt megtudta, oda sietett,
A zárda kapuján, már be is zörgetett.
Kijön egy vén apáca kérdi kit keres,
- Hol van az a lányka ki tegnap érkezett!
- Nem érkezett senki, el sem mehetett,
-Jobban teszi gróf úr, ha innen elsiet!
- Adjátok ki a lánykát, vagy rátok töröm a zárdát, a zárda szent falát!
Ekkor kilép a lányka, talpig fehérben
haja le volt vágva és fel volt szentelve.
A gróf benyúl zsebébe, kivesz egy karikát,
átnyújtja a lánynak a lány válaszol reá:
-Minek nekem ez a gyűrű hisz úgyse hordhatom,
fiatal gróf a férjem, ezt úgy sem mondhatom.
A gróf benyúl zsebébe, kiveszi pisztolyát,
szíven lövi a lánykát utána önmagát.
A lányka fájdalmában csak annyit mondhatott:
- A mi szerelmünk is csak eddig tarthatott.
A zárda négy sarkában négy szál gyertya ég,
most temetik a lánykát, és a vőlegényt.
Csatlakozott: Feb 16, 2009 Hozzászólások: 2171 Tartózkodási hely: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Elküldve: 2011.01.02, 18:37 Hozzászólás témája:
Még egy Nagy László:
Ki viszi át a Szerelmet
Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra! _________________ ametiszt
Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt
a kézfogás és az önfeladás között.
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos
a szerelemmel és a társaság a biztonsággal.
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét
és a bók nem esküszó.
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával,
nem pedig a gyermek kétségbeesésével.
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a
napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveld hát saját kertecskédet,
magad ékesítsd fel a lelked,
ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És tanuld meg, hogy valóban nagyon sokat kibírsz.
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.
- Veronica A.Schoffstall - _________________
"A mosoly vidáman világitó kis ablak a közöny sötét éjszakájában"
Csatlakozott: Feb 16, 2009 Hozzászólások: 2171 Tartózkodási hely: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Elküldve: 2011.01.01, 12:40 Hozzászólás témája:
Nagy László: Adjon az Isten -
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
õ küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetõk helyett
életet --
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon ugyis, ha
nem kérem. _________________ ametiszt
Petőfi Sándor
SZÜLŐFÖLDEMEN
..
Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!
Foglaljatok helyet itt mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon huszonöt év van már...
"Cserebogár, sárga cserebogár!"
Mint nyugtalan madár az ágakon,
Helyrül-helyre röpköd gondolatom,
Szedegeti a sok szép emléket,
Mint a méh a virágról a mézet;
Minden régi kedves helyet bejár...
"Cserebogár, sárga cserebogár!"
Csatlakozott: Aug 22, 2009 Hozzászólások: 3647 Tartózkodási hely: Göd
Elküldve: 2010.12.15, 08:57 Hozzászólás témája:
Gelléri Andor Endre
A föld
Itt álltak: az alkonyban lihegő táj és szemben egymással az átszellemült fiú és apja, a paraszt.
Az öreg megrázta és lehajtotta a fejét.
-Nem értem, nem értem... de mondd, Ilust csak elveszed?
-Nem!
-Paraszt sem leszel?
-Nem!
-És hát akkor mi?
-Tagadója a tradícióknak. A nemhívés hívője... Nem hinni akarok, hanem tudni. Az egoizmust kikiáltom a mai fiatalság nevében: minden magamból és énértem történik.
Az öreg hallgatott.
A fiú fütyülni kezdett, a körmeit nézte, amik lakkozva voltak... A könyveit mutatta most.
-kémia. Anyagisme. Mathezis. Elektro. Semmi tétovázás vagy elérzékenyülés. Szabályok, következtetések.
Az öreg odanéz a könyvekre.
-Hát ez lenne több a földnél?
-Sokkal több!
-Nem igaz! - mondja az öreg, és fölforr a vére.
Lemutat a földre.
-Ebből éltél, és ebből élsz!... Vagy talán ezekből?! - kiáltja vadul, és kivágja fia kezéből a könyveket.
Azok odahullanak a földre.
-Paraszt! - mondja a fiú.
Az öreg meghallja. Kitör, mint a vihar.
-Az bizony, az! - ordítja harsogva - innen kinőtt paraszt, ebből, ebből a földből!
És részegülten, ragyogó szemmel ráhajol az apa a szántásra, belényomja az arcát, a száját széttárja, a fogai villogva látszanak, amint beleharap a földbe, mint a legízesebb emberi jóba. A szája tömve van vele, és csattogva ízleli, mint a fenevad a vért, az élet alapját. Lángol a szeme, míg reszkető örömhangokkal hívja a fiát.
-Hagyd ott a várost, és csókold meg a földtől ízes számat!
A fiú nézte...
Majd lehunyta a szemét, és eléje tűntek a a paloták, a parkett, a nők. Az urak! Ó!
Nem szólt, hanem lehajolt a könyveiért, összeszedte őket, és leverte róluk a földet...
Lebukott a nap! Este lett!... És lidércek világoltak az utakon.
Nyomukba ment a fiú, és elérte a Várost... _________________ A szellemi megismerésre törekvő lény pedig, aki tudja, hogy noha az, amire vágyik, felfoghatatlan, megtapasztalja, hogy ami minél inkább érthetetlen számára, az annál tökéletesebb. A felfoghatatlan éppen a nemtudásunkról való tudásunk árán lesz elérhető.
Egyszer, réges régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska pajkosan játszadozott az öreg Hold mellett.
Remekül érezték magukat. Huncutkodtak, viháncoltak, csintalankodtak.
Addig-addig rosszalkodtak, amíg az egyik kis csillagot valamelyik társa véletlenül alaposan oldalba lökte.
- Bocsánat, nem volt szándékos! – mentegetőzött a kis rosszaság.
- Segítség! Kapjon el valaki! – kiáltotta ijedten a szegény pórul járt csillagocska. De sajnos már senki sem tudott utána nyúlni.
Elveszítette az egyensúlyát, és elkezdett zuhanni lefelé. Zuhant, zuhant egyenesen a Föld felé. A társai egyre távolabb kerültek tőle. Ő pedig rettenetesen félt, mert ilyen még soha sem történt vele.
Lehet-e még annál is rosszabb, hogy lepottyant, és elveszítette a társait?
Hosszú ideig csak zuhant, zuhant lefelé, ám egyszer csak valami érdekes dolog történt. Mintha valaki kinyújtotta volna érte a karját. Egy enyhén szúrós, zöld valami alányúlt, és elkapta.
A kis csillagocskának fogalma sem volt róla, hogy mi történt?
Éppen egy fenyves erdőbe pottyant le. Az enyhén szúrós zöld valami pedig egy hatalmasra nőtt fenyőfa volt.
- Nem tudom, hogy ki vagy, de kérlek, segíts nekem, hogy vissza tudjak menni a barátaim közé! – könyörgött a kis csillagocska, és olyan kedvesen mosolygott, amennyire csak tudott a történtek után.
- Én vagyok az erdő legöregebb fenyőfája. - recsegte kedvesen az öreg fenyő. Már nagyon sok mindent megértem. Évtizedek óta csodállak benneteket, hogy télen – nyáron milyen ragyogóan, fényesen tündököltök ott az égbolton. Szóval sok mindent megértem, de ilyen még soha sem történt velem, hogy egyikőtök az ölembe pottyant volna. De ha már így esett, nagyon szívesen megpróbálok neked segíteni, hogy visszakerülj az égboltra.
- Előre is nagyon köszönöm neked, kedves fenyő! – hálálkodott a kis csillag.
- Még ne köszönj semmit sem! Megteszek minden tőlem telhetőt, de biztosat nem ígérhetek. – mormogta kedvesen a fenyőfa.
Középső ágai egyikével megfogta a kis csillagocskát, és jó nagy lendületet vett… A kis csillag szállt, szállt egy ideig felfelé, majd lelassult, … és visszapottyant a fenyő ágai közé.
A vén fenyő még jó néhány kísérletet tett, hogy visszahajítsa a pórul járt csillagocskát, de sajnos nem járt sikerrel. - Látod, te árva kis csillagocska, nem tudok rajtad segíteni. Annyit azonban megtehetek, hogy felültetlek a legmagasabb ágam hegyére, úgy talán egy kicsit közelebb leszel a barátaidhoz.
- Jól van. - szólt búslakodva a kis csillagocska.
- Mindenesetre köszönöm, hogy megpróbáltál segíteni.
Az öreg fenyő pedig gyengéden megfogta, és feltette a csúcsára.
A kis csillagocska egy ideig búslakodott, majd lassan beletörődött a sorsába, és elkezdett ugyanolyan fényesen, szikrázóan világítani, mint ott fenn, az égbolton.
Amikor az égből a társai megpillantották, hogy milyen csodálatosan mutat a kis csillagocska ott lent a havas tájon, a hatalmas fenyőfa csúcsán, nyomban irigykedni kezdtek rá.
- Nézzétek csak, milyen jól fest a mi kis barátunk ott, azon a szép, zöld fenyőfán! Mennyivel jobb helye lehet ott neki, mint itt nekünk! Talán még a fénye is sokkal szikrázóbb, mint amilyen korábban volt!
Addig-addig csodálták a kis csillagocskát ott lent, a havas fenyőfán, mígnem elhatározták, hogy ők is leugranak.
Azon az éjszakán rengeteg csillag hullott alá az égből, hogy egy-egy szép, zöld fenyőfa csúcsán folytathassa a ragyogását.
Néhány nap múlva favágók érkeztek az erdőbe. Nagyon elcsodálkoztak a látottakon, de egyben örültek is, mert ilyen fenyőfákkal még soha sem találkoztak.
Ki is vágták mindegyiket, hogy majd feldíszítve karácsonyfaként pompázhassanak a házakban. Az égbolton tündöklő csillagok pedig ámuldozva figyelték, hogy mi történik a falu széli fenyves erdőben?
Elérkezett a karácsony. Minden házban fények gyúltak, és igazi ünnepi hangulat költözött az otthonokba.
Az égen ragyogó csillagok kíváncsiskodva tekintettek be az ablakokon.
Azonban amit ott láttak minden várakozásukat felülmúlta.
A csillag-barátaik már nem csak egy egyszerű zöld fenyőfa csúcsát díszítették, hanem egy-egy pompásan, csillogóan feldíszített karácsonyfán ragyogtak.
Az emberek körbeállták, csodálták, és énekszóval köszöntötték őket.
Az égen tündöklő csillagok ekkor határozták el, hogy minden karácsony előtt leugranak egy- egy fenyőfára, hogy nekik is részük lehessen ebben a pompában, és szeretetteljes fogadtatásban. Azt pedig, hogy kit érjen ez a megtiszteltetés, minden decemberben sorshúzással döntik el.
Azóta díszíti csillag a karácsonyfák csúcsait _________________
"A mosoly vidáman világitó kis ablak a közöny sötét éjszakájában"
Éjfélre jár – a sötétség
tintába mártott vatta.
Az éj széttárt karokkal dől
a messzeségbe szurkáló utakra.
Elzuhan tehetetlen. Fent a csúcsokon
sorompót nyitva zeng, zsong az erdei ország
s elküldi fáit, hogy égő ablakomat
hűs lombjaikkal átkarolják.
Ablakom lüktető varázsszem,
kétszázhúsz volttal bámul a világba –
szemhéja félig lehúzott redőny,
fenyők tűlevele a szempillája.
Alatta mélyen tölgyek, bükkök: hű
őrei lejtők oldalának.
gyökérlábon a kikopott kövű
Petrezselyem utcában járnak.
Nyomukban éles zúgással betör
minden szárnyait lógató tető
alá és alvó talpakat csikál
a hideg magaslati levegő.
De a szivárványkörrel álmodók
föl se rezzennek, horkolnak tovább –
szentek most mind, igen jók: tündökölnek
az éjben a glóriás koponyák.
Csak az öreg bakter nem alszik,
ő éjjel is ember marad,
bár nem tudja: amibe belebotlik,
valaki álma-e vagy elszórt rongydarab?
Fáradt már nagyon – pihenni szeretne.
Még padra ül, bakkancsai leválnak
és nekivágnak újra a
véget nem érő csoszogásnak.
Így köszönt rá a reggel –
ragyog megint a házak minden mocska,
s a Petrezselyem utca száll, repül:
két szárnyas mén van eléje befogva. _________________
Csatlakozott: Aug 22, 2009 Hozzászólások: 3647 Tartózkodási hely: Göd
Elküldve: 2010.11.22, 20:09 Hozzászólás témája:
Mint észrevétlenül álomba hull az ember,
úgy hull az ifjukorból a férfikorba át;
már múltja van s leül szemközt komoly szeszekkel
s apányi lett körötte már egyre több barát.
Apa és kisfia most együtt látogatják,
s a kisfiú lesz lassan, ki jobban érti őt,
ki érti még lobos szivének sok kalandját,
s kijátsszák lent a padlón a hintázó időt.
De mégis néhanap felnőttként pénzt keres már,
megrendelésre fordít, eladja verseit,
már szerződést bogoz, számolgat és protestál
s megélni néki is csak a mellékes segít.
Sikerre nem kacsint, mert tudja, egyremegy,
e hölgy kegyeltje az lesz, ki jókor érkezett; -
kedvence már a mák s a bíborhúsu meggy,
a bús kamaszt igéző méz és dió helyett.
És tudja, nyáron is lehullhat egy levél,
hiába táncol és csal a forró emberész,
s minden megméretik, ha egyszer majd nem él;
sportbajnok nem lehet már, sem kóbor tengerész,
de megtanulta, hogy fegyver s szerszám a toll,
s ugyancsak nyaktörő az, ha méltón peng a lant,
s hogy eljut így is ő mindenhová, ahol
mezítlen él a szándék és perzsel a kaland.
És míg tollára dől, a gyermekekre gondol,
és nincs nehéz szivében most semmiféle gőg,
mert értük dolgozik, akár a néma portól
csikorgó gyárban élők s műhelyben görnyedők.
Radnóti Miklós 1943. november 15.
Huszonkét éves vagyok. Így
nézhetett ki ősszel Krisztus is
ennyi idősen; még nem volt
szakálla, szőke volt és lányok
álmodtak véle éjjelenként!
Radnóti Miklós 1930. október 11. _________________ A szellemi megismerésre törekvő lény pedig, aki tudja, hogy noha az, amire vágyik, felfoghatatlan, megtapasztalja, hogy ami minél inkább érthetetlen számára, az annál tökéletesebb. A felfoghatatlan éppen a nemtudásunkról való tudásunk árán lesz elérhető.
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
Fórum 
Lexikon 
Cikkek 
Pihenés 
Szolg. 
Egyéb 
Tábortűz 
Kertészet 
Szakértők 
Virágrendelés 
Műhely 
Archívum 
Új hozzászólások 
Fórum kereső 
Galéria 
Műhely
Archívum
Virágrend
Mérgező Növények
Gy.I.K.
Keresés
Csoportok
Profil
Privát üzeneteid olvasásához be kell jelentkezned
Belépés
erre emlékeztek még?
