Csatlakozott: Aug 22, 2009 Hozzászólások: 3647 Tartózkodási hely: Göd
Elküldve: 2010.11.22, 20:09 Hozzászólás témája:
Mint észrevétlenül álomba hull az ember,
úgy hull az ifjukorból a férfikorba át;
már múltja van s leül szemközt komoly szeszekkel
s apányi lett körötte már egyre több barát.
Apa és kisfia most együtt látogatják,
s a kisfiú lesz lassan, ki jobban érti őt,
ki érti még lobos szivének sok kalandját,
s kijátsszák lent a padlón a hintázó időt.
De mégis néhanap felnőttként pénzt keres már,
megrendelésre fordít, eladja verseit,
már szerződést bogoz, számolgat és protestál
s megélni néki is csak a mellékes segít.
Sikerre nem kacsint, mert tudja, egyremegy,
e hölgy kegyeltje az lesz, ki jókor érkezett; -
kedvence már a mák s a bíborhúsu meggy,
a bús kamaszt igéző méz és dió helyett.
És tudja, nyáron is lehullhat egy levél,
hiába táncol és csal a forró emberész,
s minden megméretik, ha egyszer majd nem él;
sportbajnok nem lehet már, sem kóbor tengerész,
de megtanulta, hogy fegyver s szerszám a toll,
s ugyancsak nyaktörő az, ha méltón peng a lant,
s hogy eljut így is ő mindenhová, ahol
mezítlen él a szándék és perzsel a kaland.
És míg tollára dől, a gyermekekre gondol,
és nincs nehéz szivében most semmiféle gőg,
mert értük dolgozik, akár a néma portól
csikorgó gyárban élők s műhelyben görnyedők.
Radnóti Miklós 1943. november 15.
Huszonkét éves vagyok. Így
nézhetett ki ősszel Krisztus is
ennyi idősen; még nem volt
szakálla, szőke volt és lányok
álmodtak véle éjjelenként!
Radnóti Miklós 1930. október 11. _________________ A szellemi megismerésre törekvő lény pedig, aki tudja, hogy noha az, amire vágyik, felfoghatatlan, megtapasztalja, hogy ami minél inkább érthetetlen számára, az annál tökéletesebb. A felfoghatatlan éppen a nemtudásunkról való tudásunk árán lesz elérhető.
Csatlakozott: Aug 29, 2007 Hozzászólások: 11867 Tartózkodási hely: Békésmegye
Elküldve: 2010.11.10, 16:50 Hozzászólás témája:
Őszi melankólia
Félig lehunyt szemeimmel az őszi tájat kémlelem
csodálkozom, hogy is múlhat el ily hamar az életem
kopott sárga leveleiket hullajtják a fák
s csak gondolkozom hogy telhetett el megint egy nyár
A vízpart őrzi emlékként a nyári szerelmesek lábnyomát
most, ahol egy lány csak egyedül álldogált
hűvös szellő szalad a tájon át hirtelen
magányának okával most szembesült ijedten
a letűnő Nap fénye színezi sötétre az arcom
megfáradt léptekkel folytatom napi-harcom
lassan s tétován megy tovább az élet
jövő nyáron ugyanitt újra látlak téged
Gábor! Hidd el, előbb fogja mondani a Gergő, hogy PAPA vagy APA mert valamiért nekik könnyebb mondani!
Az alábbi novella részletnek számomra direkt apropója nincs. Régi szép olvasmányos emlék. Akkor, én ezt világirodalmi remeknek gondoltam. De hát, ma még inkább...A szerzőről jutott eszembe.
Karinthy Frigyes: A cirkusz
részlet
"Aztán, sokára, végre-végre ott álltam a színpadon - de már ekkor az arcom keskeny és ráncos volt és be volt festve, mint azoké, akiket először láttam. Most már úgy volt, hogy sok-sok év óta vagyok itt, és a cirkusz minden zegét-zugát ismertem. Rózsaszínű trikó volt rajtam, és fáradtan ődöngtem a félhomályos oldalfüggönyök között, ahol izzadó szolgák futkostak, hordták a szőnyegeket. Nehéz állandó zúgás zizegett, és én fáradt voltam tudni, hogy mi az. Egyszerre éles, beteg világosság támadt - szemeim előtt szétcsapódtak a bársonyfüggönyök. Zsúfolt emberfejek szorongtak a függönyön túl - rövid taps zendült fel, aztán várakozó, suttogó csönd.
Ott álltam, egyedül, a tágas és fehér fényben úszó színpad szőnyegén. Most nesztelen léptekkel középre futottam - a reflektor kúpja követett mindenütt. Kígyómozdulattal hajlongtam, kétoldalt a páholyok felé. Aztán megkaptam a létrát és sebesen, nesztelenül - oly könnyen hogy nem éreztem a testemet - felkúsztam a négyemeletes magasságba. Ott egyetlen vékony pálcán óvatosan felemelkedtem, s egyensúlyozva inogtam néhány pillanatig. Ekkor vaslábú asztalkát nyújtottak felém egy pózna végére állítva. Elkaptam az asztalt, és két lábbal könnyedén megtámasztottam a létra felső fokán. Aztán rákúsztam az asztalra és felállottam rá, folyton egyensúlyozva közben. Most három szék következett egymás tetején - elégedett zúgást hallottam, és felkúsztam az építményre. Az utolsó szék lábbal égnek állott; az egyik lábára, mely inogva csendben körbefogott, visszafojtott lélegzettel helyeztem el egy óriási kocka alsó sarkát. Az egész épület oly könnyen remegett alattam, hogy éreztem, a pulzusom lüktetése lüktetve végigfutott a létra legalsó fokáig. Végre a pózna következett: percekig tartott, míg egyenesen rá tudtam illeszteni a kocka felső sarkára. Aztán lassan kúsztam fel a póznán - a tetején voltam, megálltam és pihentem. A veríték forrón, lassan folyt le arcomon. Minden izmom megfeszült, mint az íj, és remegett. Vártam, míg az épület ingása eléri a holtpontot - ekkor halálos csöndben kiegyenesedtem, kibontottam trikómat és kihúztam a hegedűt... Remegő kézzel illesztettem rá a vonót... most egyik lábammal tapogatózva, lassan elengedtem a póznát - előredőltem... egyensúlyoztam néhány percig... s felhasználva a rémület csöndjét, mely odalent kitátotta a szájakat s marokra fogta a szíveket... lassan és remegve játszani kezdtem a melódiát, amit régen, régen, régen hallottam egyszer zengeni és zokogni a szívemben." _________________
Zsóci hívta fel a figyelmem erre a kis novellára, fogadjátok szeretettel
Karinthy Frigyes: Tanár Úr kérem! című kötetből
A PAPÁM
Hathónapos fiú naplójából
Elhatároztam, hogy feljegyzek magamnak néhány megfigyelést, amikre később, mint naturalista írónak, szükségem lehet. Szűk környezetem csak kevés teret enged a szemlélődésre, s így egyelőre néhány állandó jelenséggel foglalkozom: ezek között az én szolgálatomra kirendelt személyzetnek egyik sajátos alakjával, aki hetek óta igyekszik már érdeklődésemet felkelteni önmaga iránt, olyan makacs, jobb sorsra érdemes buzgalommal, ami bizonyos jóindulatú és leereszkedő szánalmat vált ki belőlem. Ez a személyzetem középtermetű, kuszált hajú és sárgás arcbőrű ember, egyebet nem tudok róla, nem is érdekel, bár, mondom, sokszor igazán meghat az a buzgalom, amivel észre akarja vétetni magát. Állandóan körülöttem kuncsorog, a legkisebb jelre odaugrik hozzám, és naiv, lelkesedő arcán csak úgy világít a forró vágy, hogy valamiben szolgálatomra lehessen, szegényke. Főleg az utóbbi időben minden igyekezetével azon van, hogy megjegyezzem az arcát és a nevét. Naponta százszor bemutatkozik nekem: "Papa, papa - én a papa vagyok", mondta újra és újra, kétségbeesetten és reménykedve, hogy talán egyszer mégis méltatom majd arra, hogy megjegyezem magamnak.
Annyit erőlködik, hogy most már körülbelül tudom is, sőt ki is tudnám mondani a "papa" szót, de direkte nem teszem, az ember ne bizalmaskodjék a szolgáival, az sose jó. Nem kell, hogy elbízza magát, úgyis eleget a terhemre van.
Bár, ismétlem, ez a kutyahűség bizonyos szánakozó jóindulatot kelt bennem. Bokros teendőim közt (most kezdenek kibújni a fogaim, nagyon el vagyok velük foglalva) néha futólag gondolok rá: miféle ember lehet szegény?
Múltkor, reggel, még ágyban fekve, miután néhány parancsoló kiáltással berendeltem Mama nevű szolgálómmal a reggelit, és jóízűen elfogyasztottam: eluntam magam, szórakozottan nézegettem körül, és megpillantottam őt, az asztal előtt ült, valami fekete rudacskát tartott a kezében, és ezzel a rudacskával kapirgált egy előtte heverő papírdarabkán. Hirtelen szánalom fogott el: milyen fejletlen, tudatlan ember lehet! Lám, ott van a kezében egy tárgy, előtte az asztalon papír - és ez a gyermekes csacsi ember, a helyett, hogy mind a kettőt bedugná a szájába, mint ahogy értelmes emberhez illik, egyikkel kapirgálja a másikat, mintha viszketne neki a papír. De ez még semmi. Egy másik, hajlottvégű csőnek a végét meg néha szájához emelte, füstöt szítt belőle, aztán megint kifújta, a helyett, hogy az egész csövet megpróbálta volna lenyelni; szegény, buta ember, hiszen ez még azt se tudja, hogy a dolgokat, amik a kezünkbe kerülnek, kivétel nélkül be kell dugni a szájunkba, ez az egyetlen mód, hogy kívül ne maradjanak.
Mondom, nagyon megszántam és halkan felnevettem. Persze rögtön odanézett, felugrott, és sugárzó arccal, sopánkodva futott hozzám, mint egy kiskutya. Kegyesen rámosolyogtam, hogy buzgalmát megjutalmazzam, és megengedtem neki, hogy időközben átnedvesedett toalettemet szárazzal cserélje ki. Ezután intettem neki, hogy leülhet mellém, sőt azt is tűrtem, hogy felemeljen, és ölébe tegyen. Mindezt azért, mert kíváncsi voltam rá, mit mível azzal a fekete rudacskával, minek az neki, szegénykének. "Kö, kö" mondtam neki értelmesen, franciául (Que faites vous? ezt akartam kérdezni).
Erőlködve figyelt, hogy megértse, mit parancsolok, de rögtön láttam, hogy szűk kis agya nem fogja fel szavam jelentését. Zavartan elvigyorodott és ismételte, amit beszéltem. "Kö, kö" mondta, és ugrált, mint egy papagáj. Bosszantott ez az együgyűség, és kicsit összehúztam a szemöldököm, mire aggódva és ijedten figyelni kezdett. "Gagyigó!" mondtam neki, de ezt se értette, csak mondta utánam. "Vevegyő!" próbálkoztam most már haragosan, de nem tudott értelmesen felelni. Homályosan érezhette azonban, hogy akarok valamit, mert dadogni kezdett. "Bubu", mondta, "Bubuka", és más ilyen értelmetlen, artikulátlan szavakat ejtett. Lehetetlen ember, igazán nem megyek vele semmire. Megfogtam a fülét, és cibálni kezdtem, erre visszarántotta, ahelyett, hogy értelmes ember módjára levette volna a fejéről, hogy ideadja nekem játszani. Látva, hogy reménytelen az eset, meguntam szegénykét, és hangosan kiabálni kezdtem, hogy jöjjön a másik személyzet, és vigye innen ezt az embert. Jött is már, futva, jól összeszidta a "papá"-t, és átvett tőle. Szegény "papa" elszontyolodva, lehorgasztott fejjel ódalgott vissza az asztalhoz. _________________
"A föld itt olyan kedves, hogy csak megcsiklandozod egy kapával, és nevetése termést érlel." (Douglas Jenbold)
Mosolyod, mely szívedböl fakad,
Aranyozza be arcodat.
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemébe.
Gazdagítja azt, aki kapja
S nem lesz szegényebb az sem , aki adja.
Pillanatig tart csupán
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem olyan gazdag,
Hogy nélkülözni tudná :
És senki sem oly szegény.
Hogy meg ne érdemelné.
Az igazi barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod : nyugalom a megfáradotnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható:
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem:
Mert csak abban a percben van értéke
Amelyben arcodon megjelen.
És ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s magadét add;
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra
Mint annak, aki azt másnak adná s nem tudja.
Fordította : B. István _________________
"A mosoly vidáman világitó kis ablak a közöny sötét éjszakájában"
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek. _________________ A szellemi megismerésre törekvő lény pedig, aki tudja, hogy noha az, amire vágyik, felfoghatatlan, megtapasztalja, hogy ami minél inkább érthetetlen számára, az annál tökéletesebb. A felfoghatatlan éppen a nemtudásunkról való tudásunk árán lesz elérhető.
Csatlakozott: Aug 22, 2009 Hozzászólások: 3647 Tartózkodási hely: Göd
Elküldve: 2010.11.01, 16:03 Hozzászólás témája:
József Attila
BALGA KÖLTŐ
Nem adatott meg mindenkinek
A balgaság, mely a füvekben ég,
Tudom én jól, tudom én.
Csak pazaroljam,
Csak tékozoljam
Szegénységem,
Alázatosságom,
A friss levegőt,
A rigókat,
A földek bőízű nedveit,
A futkározó mezei virágokat, melyek homlokukon hordják álmaim
S huncutul dörgölőznek
A nyihogó kancák bokáihoz.
Lehetnék én a kőműves, aki
Mikor ölel,
Megroppantja az asszony derekát -
Házat, börtönt és templomot épít magasra,
De délben lehever a téglák mellé,
Megeszi a kenyeret, szalonnát, hagymát, nagyot nyujtózkodik,
Szusszantva-kortyantva vizet iszik még
És máris alszik és mosolyog,
Mint a legbölcsebb halott fáraó.
Lehetnék én a könyvelő is,
Akinek vannak főnökei,
Vagy a szabó, kit nem irigyelnek,
Ha jól varr kabátot s rossz az asszonya -
Sokat dolgozik, de sztrájkol,
Ha kicsi a bér -
Lehetnék vándor hasbeszélő,
Hisz annyi sok madár zokog, csapkod, kacag benn a szivemben,
És szónok is, szellemes, aranyszájú!
Aki fönn áll az emelvényen,
Kis pocakját megveregeti
S beszél a nép nagy nyomoráról,
Melyet csak ő tud eltiporni,
Francia szabású félcipőben -
S éljen! éljen - dübörög a nép,
Egymást tiporják, hogy jobban hallják -
Mintha nagy, sötét alagútban sok szép gyorsvonat rohanna egymásba
S én szebben tudnék bolonditani!
Lehetnék paraszt, pap, remete, zsúrfiú, bankár és király is!
1925. ápr. _________________ A szellemi megismerésre törekvő lény pedig, aki tudja, hogy noha az, amire vágyik, felfoghatatlan, megtapasztalja, hogy ami minél inkább érthetetlen számára, az annál tökéletesebb. A felfoghatatlan éppen a nemtudásunkról való tudásunk árán lesz elérhető.
Csatlakozott: Jan 08, 2007 Hozzászólások: 2542 Tartózkodási hely: Akasztó
Elküldve: 2010.11.01, 08:57 Hozzászólás témája:
Gyertyát gyújtok
Bársonypuhán átölel az este.
Sírkertekben ezernyi gyertya ég
lángujjaival az égre festve
kedves halottak kósza emlékét.
Parányi lángjuk tánca elvakít,
árnyékok írnak titkokat közénk,
s édes-bús emlékhálót felszakít
a bánatpók, majd újat fon körénk...
Dús virágillat tölti be tüdőm,
az emlékezés szent virágai...
borús álmainkat messze űzőn
tündökölnek színpompás szirmai.
Egy-egy gyertyát gyújtok mindenkiért,
akiket a sors már távolra vitt,
de apám sírhantján leteszem még,
nézd, kedvenc hófehér virágait.
Titkon szívemre csendes béke száll,
amint sírjánál lehajtom fejem.
Nem ragadta el végleg a halál,
hisz bennem él, míg ráemlékezem. _________________ Edit
http://indafoto.hu/BneEdit/collections
Csatlakozott: Jan 08, 2007 Hozzászólások: 2542 Tartózkodási hely: Akasztó
Elküldve: 2010.11.01, 08:45 Hozzászólás témája:
Béke poraikra!
Őszirózsa-szálak
milliónyi szirma,
Olyan, mintha némán,
könnyek nélkül sírna.
Vén hantok szépülnek,
Holtak napja közel.
Felsóhajt egy szellő,
talán lelkük jön el...
Szívünkben őrizzük
emlékeink által,
Szeretteink lényét
ki nem hunyó lánggal.
Őket már a mennyben
angyalok vezetik.
Örök világosság
fényeskedjék nekik!
Puha csend vigyázza
poraikat, s álom.
Lehunyt szemeikre
örök béke szálljon!
Táncolnak a fények,
viasz s könnyek folynak,
Mécsláng az emlékük,
pedig köztünk voltak!
Sorsunk a körforgás,
Krisztus a kereszten -
Megszülettünk, élünk,
és elmegyünk csendben... _________________ Edit
http://indafoto.hu/BneEdit/collections
Csatlakozott: Aug 22, 2009 Hozzászólások: 3647 Tartózkodási hely: Göd
Elküldve: 2010.10.31, 17:18 Hozzászólás témája:
ó, számomra alapmű... bár az egész kötet az. teli van még kincsekkel, kortól függetlenül érdemes kézközelben tartani.
zseniális, elsőre nem tűnik fel, hogy nincsenek benne rímek és mégis nyugalmat árasztó zeneiséggel hullámzik a szöveg, mintha rímelne. ez az, amit nem lehet tanulni, csak születni rá, mint egy töredékben írja valahogy úgy, hogy ha verset írok, nem írni volna jó. vagy a Nagyon fáj-ban, "De énnekem / pénzt hoz fájdalmas énekem" - szándék nélkül költeni, mert így jön magától, ez már nem öncélú "művészkedés" _________________ A szellemi megismerésre törekvő lény pedig, aki tudja, hogy noha az, amire vágyik, felfoghatatlan, megtapasztalja, hogy ami minél inkább érthetetlen számára, az annál tökéletesebb. A felfoghatatlan éppen a nemtudásunkról való tudásunk árán lesz elérhető.
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
Fórum 
Lexikon 
Cikkek 
Pihenés 
Szolg. 
Egyéb 
Tábortűz 
Kertészet 
Szakértők 
Virágrendelés 
Műhely 
Archívum 
Új hozzászólások 
Fórum kereső 
Galéria 
Műhely
Archívum
Virágrend
Mérgező Növények
Gy.I.K.
Keresés
Csoportok
Profil
Privát üzeneteid olvasásához be kell jelentkezned
Belépés
