Jól sejted, Gagi, nem sértődtek meg a vizespohárnyi pálinka miatt, sőt!
Bukimanyi, én is azt hittem korábban, hogy hosszabb idő kell a virágzásig eljuttatni az ibolyákat a levél gyökereztetés után. Nekem valahogy nagyon lassúnak tűnt az első eresztés, és a Kisfecskétől kapott levelek is (jó, négy kivételével) csak csücsülnek a földben és elvannak, pedig hatalmas gyökérzettel ültettem el őket. (Még az ősszel küldte őket.)
Leppi, milyen szépeket vettél megint! Jó, hogy tettél fel képet a gyökerezőről, én annak idején levágtam a barna részét az enyémről (a szár alján), és pont utána olvastam, hogy az lehet, hogy épp a gyökerezés kezdete volt . A többit nem vágtam le, aztán volt, ami kigyökerezett, és volt, amelyik tönkrement.
Csatlakozott: Sep 01, 2009 Hozzászólások: 922 Tartózkodási hely: Budapest
Elküldve: 2010.03.10, 21:57 Hozzászólás témája:
Skeva: Ne haragudj, már az előbb is Sverát írtam véletlen, csak észrevettem és kijavítottam (sokszor látom az orchideásban)!
Ez akkor nem Anastasia lesz, mert élőben inkább még kékebb is (az előbb készítettem a fotókat, lámpafénynél). No de sebaj, az se baj, ha névtelenül maradnak, a lényeg, hogy tetszenek!
blunt: Köszönöm, ne haragudj! Épp ezen lelkesedtem egyébként fel, hogy a múltkor bolti ibolyák beazonosításáról volt itt szó! Kikeresem és nem is „offolom” velük tovább a topikot!
Csatlakozott: Oct 26, 2008 Hozzászólások: 3958 Tartózkodási hely: Budapest
Elküldve: 2010.03.10, 21:54 Hozzászólás témája:
Nagyon nehéz beazonosítani a bolti ibolyákat. Múltkor Dettig belinkelt pár oldalt, ahol vannak fenn bolti ibolyák, érdemes azokat megnézni.
Ilyen egy caprice egy cseh oldalon talált kép alapján, a szirmok belseje rózsaszínes. Leppié másképp rózsaszínes, de kétség kívül hasonlít, ha nem is teljesen olyan.
Skeva, rakj fel egy avatart, úgy a neveddel együtt azt is meg fogják jegyezni, és nem tévesztik el a neved
Legutóbb blunt szerkesztette (2010.03.10, 21:58), összesen 1 alkalommal
Már nem is számolom mennyien tévesztetek össze sverával.
Nem tudom az Anastasia a katalógusban világosabb, de hogy a kép élethű-e. Nem mondanám rá kapásból hogy az.
Csatlakozott: Sep 01, 2009 Hozzászólások: 922 Tartózkodási hely: Budapest
Elküldve: 2010.03.10, 21:36 Hozzászólás témája:
Svera: Ez gyors volt, újfent köszönöm! Nézegettem én is a Caprice-t, annak lehet ilyen a mintázata?
A kékes meg talán Anastasia? (A többiről sajnos ilyen halvány tippem sincs.)
Csatlakozott: Sep 01, 2009 Hozzászólások: 922 Tartózkodási hely: Budapest
Elküldve: 2010.03.10, 21:22 Hozzászólás témája:
Nagyon kedvesek vagytok! Kisfecske, ő a Blushing Bride (szívesen küldök belőle levelet), a másik mai szerzemény pedig a Crimson Ice és van még egy nagyon hálás Rebel’s Nightom is.
Hozzájuk nem találtam nevet, mind egészen átlagos méretű és levelű:
és a kevés levéllel „mentett”, kivirulóban lévő hódos. Kicsit színes a levele, de nem mind, a virágja élőben talán egy hajszálnyit rózsaszínesebb:
Meg van még négy fajta "undok" mini, akik még mindig egyszer sem virágoztak nálam újra. Alig emlékszem rájuk, a róluk készült képek pedig már valamelyik cédén csücsülnek.
Köszönöm, ha ráismertek valamelyikükre és megírjátok!
Csatlakozott: Sep 01, 2009 Hozzászólások: 922 Tartózkodási hely: Budapest
Elküldve: 2010.03.10, 20:45 Hozzászólás témája:
Köszönöm ismét, mindkettőtöknek, nézegetek még! Csak előkerülnek! Közben megvan, hogy a standard az a méretre utal pedig olvastam már. Most valamiért mégis az ugrott be, ahogy az egyik oldalon megláttam, hogy ezek vmi bejegyzett hibridek lesznek az enyémek meg esetleg igen szép „korcsok”, azért nincsenek sehol.
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban