Zsóci hívta fel a figyelmem erre a kis novellára, fogadjátok szeretettel
Karinthy Frigyes: Tanár Úr kérem! című kötetből
A PAPÁM
Hathónapos fiú naplójából
Elhatároztam, hogy feljegyzek magamnak néhány megfigyelést, amikre később, mint naturalista írónak, szükségem lehet. Szűk környezetem csak kevés teret enged a szemlélődésre, s így egyelőre néhány állandó jelenséggel foglalkozom: ezek között az én szolgálatomra kirendelt személyzetnek egyik sajátos alakjával, aki hetek óta igyekszik már érdeklődésemet felkelteni önmaga iránt, olyan makacs, jobb sorsra érdemes buzgalommal, ami bizonyos jóindulatú és leereszkedő szánalmat vált ki belőlem. Ez a személyzetem középtermetű, kuszált hajú és sárgás arcbőrű ember, egyebet nem tudok róla, nem is érdekel, bár, mondom, sokszor igazán meghat az a buzgalom, amivel észre akarja vétetni magát. Állandóan körülöttem kuncsorog, a legkisebb jelre odaugrik hozzám, és naiv, lelkesedő arcán csak úgy világít a forró vágy, hogy valamiben szolgálatomra lehessen, szegényke. Főleg az utóbbi időben minden igyekezetével azon van, hogy megjegyezzem az arcát és a nevét. Naponta százszor bemutatkozik nekem: "Papa, papa - én a papa vagyok", mondta újra és újra, kétségbeesetten és reménykedve, hogy talán egyszer mégis méltatom majd arra, hogy megjegyezem magamnak.
Annyit erőlködik, hogy most már körülbelül tudom is, sőt ki is tudnám mondani a "papa" szót, de direkte nem teszem, az ember ne bizalmaskodjék a szolgáival, az sose jó. Nem kell, hogy elbízza magát, úgyis eleget a terhemre van.
Bár, ismétlem, ez a kutyahűség bizonyos szánakozó jóindulatot kelt bennem. Bokros teendőim közt (most kezdenek kibújni a fogaim, nagyon el vagyok velük foglalva) néha futólag gondolok rá: miféle ember lehet szegény?
Múltkor, reggel, még ágyban fekve, miután néhány parancsoló kiáltással berendeltem Mama nevű szolgálómmal a reggelit, és jóízűen elfogyasztottam: eluntam magam, szórakozottan nézegettem körül, és megpillantottam őt, az asztal előtt ült, valami fekete rudacskát tartott a kezében, és ezzel a rudacskával kapirgált egy előtte heverő papírdarabkán. Hirtelen szánalom fogott el: milyen fejletlen, tudatlan ember lehet! Lám, ott van a kezében egy tárgy, előtte az asztalon papír - és ez a gyermekes csacsi ember, a helyett, hogy mind a kettőt bedugná a szájába, mint ahogy értelmes emberhez illik, egyikkel kapirgálja a másikat, mintha viszketne neki a papír. De ez még semmi. Egy másik, hajlottvégű csőnek a végét meg néha szájához emelte, füstöt szítt belőle, aztán megint kifújta, a helyett, hogy az egész csövet megpróbálta volna lenyelni; szegény, buta ember, hiszen ez még azt se tudja, hogy a dolgokat, amik a kezünkbe kerülnek, kivétel nélkül be kell dugni a szájunkba, ez az egyetlen mód, hogy kívül ne maradjanak.
Mondom, nagyon megszántam és halkan felnevettem. Persze rögtön odanézett, felugrott, és sugárzó arccal, sopánkodva futott hozzám, mint egy kiskutya. Kegyesen rámosolyogtam, hogy buzgalmát megjutalmazzam, és megengedtem neki, hogy időközben átnedvesedett toalettemet szárazzal cserélje ki. Ezután intettem neki, hogy leülhet mellém, sőt azt is tűrtem, hogy felemeljen, és ölébe tegyen. Mindezt azért, mert kíváncsi voltam rá, mit mível azzal a fekete rudacskával, minek az neki, szegénykének. "Kö, kö" mondtam neki értelmesen, franciául (Que faites vous? ezt akartam kérdezni).
Erőlködve figyelt, hogy megértse, mit parancsolok, de rögtön láttam, hogy szűk kis agya nem fogja fel szavam jelentését. Zavartan elvigyorodott és ismételte, amit beszéltem. "Kö, kö" mondta, és ugrált, mint egy papagáj. Bosszantott ez az együgyűség, és kicsit összehúztam a szemöldököm, mire aggódva és ijedten figyelni kezdett. "Gagyigó!" mondtam neki, de ezt se értette, csak mondta utánam. "Vevegyő!" próbálkoztam most már haragosan, de nem tudott értelmesen felelni. Homályosan érezhette azonban, hogy akarok valamit, mert dadogni kezdett. "Bubu", mondta, "Bubuka", és más ilyen értelmetlen, artikulátlan szavakat ejtett. Lehetetlen ember, igazán nem megyek vele semmire. Megfogtam a fülét, és cibálni kezdtem, erre visszarántotta, ahelyett, hogy értelmes ember módjára levette volna a fejéről, hogy ideadja nekem játszani. Látva, hogy reménytelen az eset, meguntam szegénykét, és hangosan kiabálni kezdtem, hogy jöjjön a másik személyzet, és vigye innen ezt az embert. Jött is már, futva, jól összeszidta a "papá"-t, és átvett tőle. Szegény "papa" elszontyolodva, lehorgasztott fejjel ódalgott vissza az asztalhoz. _________________
"A föld itt olyan kedves, hogy csak megcsiklandozod egy kapával, és nevetése termést érlel." (Douglas Jenbold)
Mosolyod, mely szívedböl fakad,
Aranyozza be arcodat.
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemébe.
Gazdagítja azt, aki kapja
S nem lesz szegényebb az sem , aki adja.
Pillanatig tart csupán
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem olyan gazdag,
Hogy nélkülözni tudná :
És senki sem oly szegény.
Hogy meg ne érdemelné.
Az igazi barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod : nyugalom a megfáradotnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható:
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem:
Mert csak abban a percben van értéke
Amelyben arcodon megjelen.
És ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s magadét add;
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra
Mint annak, aki azt másnak adná s nem tudja.
Fordította : B. István _________________
"A mosoly vidáman világitó kis ablak a közöny sötét éjszakájában"
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek. _________________ A szellemi megismerésre törekvő lény pedig, aki tudja, hogy noha az, amire vágyik, felfoghatatlan, megtapasztalja, hogy ami minél inkább érthetetlen számára, az annál tökéletesebb. A felfoghatatlan éppen a nemtudásunkról való tudásunk árán lesz elérhető.
Csatlakozott: Aug 22, 2009 Hozzászólások: 3647 Tartózkodási hely: Göd
Elküldve: 2010.11.01, 16:03 Hozzászólás témája:
József Attila
BALGA KÖLTŐ
Nem adatott meg mindenkinek
A balgaság, mely a füvekben ég,
Tudom én jól, tudom én.
Csak pazaroljam,
Csak tékozoljam
Szegénységem,
Alázatosságom,
A friss levegőt,
A rigókat,
A földek bőízű nedveit,
A futkározó mezei virágokat, melyek homlokukon hordják álmaim
S huncutul dörgölőznek
A nyihogó kancák bokáihoz.
Lehetnék én a kőműves, aki
Mikor ölel,
Megroppantja az asszony derekát -
Házat, börtönt és templomot épít magasra,
De délben lehever a téglák mellé,
Megeszi a kenyeret, szalonnát, hagymát, nagyot nyujtózkodik,
Szusszantva-kortyantva vizet iszik még
És máris alszik és mosolyog,
Mint a legbölcsebb halott fáraó.
Lehetnék én a könyvelő is,
Akinek vannak főnökei,
Vagy a szabó, kit nem irigyelnek,
Ha jól varr kabátot s rossz az asszonya -
Sokat dolgozik, de sztrájkol,
Ha kicsi a bér -
Lehetnék vándor hasbeszélő,
Hisz annyi sok madár zokog, csapkod, kacag benn a szivemben,
És szónok is, szellemes, aranyszájú!
Aki fönn áll az emelvényen,
Kis pocakját megveregeti
S beszél a nép nagy nyomoráról,
Melyet csak ő tud eltiporni,
Francia szabású félcipőben -
S éljen! éljen - dübörög a nép,
Egymást tiporják, hogy jobban hallják -
Mintha nagy, sötét alagútban sok szép gyorsvonat rohanna egymásba
S én szebben tudnék bolonditani!
Lehetnék paraszt, pap, remete, zsúrfiú, bankár és király is!
1925. ápr. _________________ A szellemi megismerésre törekvő lény pedig, aki tudja, hogy noha az, amire vágyik, felfoghatatlan, megtapasztalja, hogy ami minél inkább érthetetlen számára, az annál tökéletesebb. A felfoghatatlan éppen a nemtudásunkról való tudásunk árán lesz elérhető.
Csatlakozott: Jan 08, 2007 Hozzászólások: 2542 Tartózkodási hely: Akasztó
Elküldve: 2010.11.01, 08:57 Hozzászólás témája:
Gyertyát gyújtok
Bársonypuhán átölel az este.
Sírkertekben ezernyi gyertya ég
lángujjaival az égre festve
kedves halottak kósza emlékét.
Parányi lángjuk tánca elvakít,
árnyékok írnak titkokat közénk,
s édes-bús emlékhálót felszakít
a bánatpók, majd újat fon körénk...
Dús virágillat tölti be tüdőm,
az emlékezés szent virágai...
borús álmainkat messze űzőn
tündökölnek színpompás szirmai.
Egy-egy gyertyát gyújtok mindenkiért,
akiket a sors már távolra vitt,
de apám sírhantján leteszem még,
nézd, kedvenc hófehér virágait.
Titkon szívemre csendes béke száll,
amint sírjánál lehajtom fejem.
Nem ragadta el végleg a halál,
hisz bennem él, míg ráemlékezem. _________________ Edit
http://indafoto.hu/BneEdit/collections
Csatlakozott: Jan 08, 2007 Hozzászólások: 2542 Tartózkodási hely: Akasztó
Elküldve: 2010.11.01, 08:45 Hozzászólás témája:
Béke poraikra!
Őszirózsa-szálak
milliónyi szirma,
Olyan, mintha némán,
könnyek nélkül sírna.
Vén hantok szépülnek,
Holtak napja közel.
Felsóhajt egy szellő,
talán lelkük jön el...
Szívünkben őrizzük
emlékeink által,
Szeretteink lényét
ki nem hunyó lánggal.
Őket már a mennyben
angyalok vezetik.
Örök világosság
fényeskedjék nekik!
Puha csend vigyázza
poraikat, s álom.
Lehunyt szemeikre
örök béke szálljon!
Táncolnak a fények,
viasz s könnyek folynak,
Mécsláng az emlékük,
pedig köztünk voltak!
Sorsunk a körforgás,
Krisztus a kereszten -
Megszülettünk, élünk,
és elmegyünk csendben... _________________ Edit
http://indafoto.hu/BneEdit/collections
Csatlakozott: Aug 22, 2009 Hozzászólások: 3647 Tartózkodási hely: Göd
Elküldve: 2010.10.31, 17:18 Hozzászólás témája:
ó, számomra alapmű... bár az egész kötet az. teli van még kincsekkel, kortól függetlenül érdemes kézközelben tartani.
zseniális, elsőre nem tűnik fel, hogy nincsenek benne rímek és mégis nyugalmat árasztó zeneiséggel hullámzik a szöveg, mintha rímelne. ez az, amit nem lehet tanulni, csak születni rá, mint egy töredékben írja valahogy úgy, hogy ha verset írok, nem írni volna jó. vagy a Nagyon fáj-ban, "De énnekem / pénzt hoz fájdalmas énekem" - szándék nélkül költeni, mert így jön magától, ez már nem öncélú "művészkedés" _________________ A szellemi megismerésre törekvő lény pedig, aki tudja, hogy noha az, amire vágyik, felfoghatatlan, megtapasztalja, hogy ami minél inkább érthetetlen számára, az annál tökéletesebb. A felfoghatatlan éppen a nemtudásunkról való tudásunk árán lesz elérhető.
Ez a József Attila vers nekem nem volt ismert. Vagy csak fülem nem volt hozzá? És mégis?
Elolvastam egyszer, majd még és majd többször.... Jó, hogy itt van.... _________________
Csatlakozott: Aug 22, 2009 Hozzászólások: 3647 Tartózkodási hely: Göd
Elküldve: 2010.10.31, 14:06 Hozzászólás témája:
kométa- üstökös bár nem tudom, ez a versben a szövegkörnyezetből hogy derül ki.
biztos találkoztál még ezzel a szóval, pl a Viva comet limonádézenés akármi zenetévés rendezvény _________________ A szellemi megismerésre törekvő lény pedig, aki tudja, hogy noha az, amire vágyik, felfoghatatlan, megtapasztalja, hogy ami minél inkább érthetetlen számára, az annál tökéletesebb. A felfoghatatlan éppen a nemtudásunkról való tudásunk árán lesz elérhető.
Csatlakozott: Aug 22, 2009 Hozzászólások: 3647 Tartózkodási hely: Göd
Elküldve: 2010.10.31, 12:40 Hozzászólás témája:
József Attila
TANÍTÁSOK
1
Lesznek, akik majd kinevetnek.
Ti ne hallgassatok azokra.
Olyanok ők, mint a cserepes
Urasági kastély gyermekei:
Nevetik a durvaorrú parasztot,
Mikor trágyás szekerén elindul,
Hogy kenyérré kovászolja a földet.
És lesznek, akik elszörnyülködvén
Ilyesféléket beszélnek egymásnak:
Miket össze nem fecseg ez az ember!
Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,
Lázas hitét lehűti majd a magányosság.
Erre pedig csak azt mondhatom,
Az én akarásom nem bolondság,
Hanem tövigkalászos táblája a tibennetek
Még csak csirázó búzaszemeknek.
Az én hitem a földnek melegsége
És miként a föld szétosztja melegét
Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,
Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.
Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre
És meg ne vessétek őket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok.
2
Ti jók vagytok mindannyian,
Miért csinálnátok hát a rosszat?
Néha ugy vagytok a rosszal,
Mint az ópiumot szívó a pipájával.
Ameddig csak tart a mámor, gyönyörűséggel telik meg,
Aztán pedig irtózik önnönmagától is.
Mert miért isztok pálinkát tej helyett?
Hisz anyátok teje sose válik pálinkává.
Ti jók vagytok mindannyian,
Hisz mindnyájan örültök a jónak
S fontoljátok meg amit mondok:
Nem sánta az, aki
Együtt lelkendezik a csúszkálókkal.
3
Ne legyen bennetek kegyetlenség
És irgalmasság se legyen bennetek.
Ha kegyetlenek vagytok,
Fiaitok is kegyetlenek lesznek.
Ha valamely bokron tövis terem,
Sarjadékán is tövis terem.
S elszaporodván tövestül kitépi
És kemencére veti a gazda.
Igy szakajtja ki kövér földjéből
Az ártatlanul kegyetleneket,
Már csak szüléjük miatt is
S tűzre, háborúba veti: az idő.
Ne legyen bennetek kegyetlenség
És irgalmasság se legyen bennetek.
Az irgalmasok irgalmasságra várnak,
Ti pedig éljetek úgy és úgy tegyetek,
Hogy ne legyen szükségtek irgalomra
S ne legyen miért irgalmazni nektek.
4
Most a jövendő férfiakról szólok.
Ők lesznek az erő és szelidség,
Szétszakgatják a tudás vasálarcát,
Hogy az arcán meglássák a lelkét.
Megcsókolják a kenyeret, a tejet
S amely kezükkel simogatják gyermekük fejét,
Ugyanavval kifacsarják az érckövekből
A vasat és minden fémeket.
Városokat raknak a hegyekből,
Nyugodt és roppant tüdejük a vihart,
A fergeteget magába szívja
S megcsöndesülnek mind az óceánok.
Mindig várnak váratlan vendégre,
Az ő számára is teríttetnek
És megterítik a szívüket is.
Az Isten szerető öccsei ők.
Legyetek hasonlók hozzájuk,
Hogy kisgyerekeitek liliomlábaikkal
Ártatlanul mehessenek át
Az előttük álló vértengeren.
5
Az üvegöntők nagy tüzeket raknak
És vérükkel meg verítékükkel
Összekeverik az anyagot,
Mely katlanukban átlátszóvá forr.
Azután meg táblákba öntik
S erős karjuk fogyó erejével
Egészen simára hengerelik.
És amikor megvirrad a nap,
A városokba meg a tanyai viskókba
Elviszik vele a világosságot.
Néha napszámosnak hívjátok őket,
Néha pedig költőnek mondjátok,
Noha nem több egyik a másiknál.
Lassan egyformán elfogy a vérük,
Ők maguk is átlátszóvá lesznek,
Ragyogó, nagy kristályablakok
A belőletek épülő jövendőn.
6
Előttetek egy ember ment el
S utánatok is jön egy ember.
Néhányatoknak mégis fáj a járás
S fájnak a földes, iszapos tavak,
Hol a verítéket és az út porát
Le kell mosni a fáradt tagokról.
Irtóznak tőlük s tisztaságra vágynak
S tán alázattal fürödnének mindig
Kristályvérében a megváltóknak,
De nékik az élet iszapos gödör,
Boldogtalanság öblögeti őket
Míg patyolat-fehérré facsarodnak,
Mint a mosott ruha jó anyám kezében.
Reszketnek a vizek iszapjától
És mégis, mégis, tisztátalanul
Semmi kedvük sincsen továbbmenni.
Ti boldogtalanok, nem egyedül vagytok,
Előttetek egy ember ment el
S utánatok is jön egy ember.
Nézzetek apró unokáitokra:
Boldog örömmel élik a fogócskát
És nézzetek ősz nagyapáitokra:
Boldog örömmel ballagnak ők is,
Miként azok a katonák,
Kik akár vesztett, akár nyert csaták után,
Békességet áhító szivekkel
Fáradtan, de fütyörészve hazafele mennek.
7
A tegnapiak és atyáitok
A jajok lúgjával próbáltak mosakodni
S íme, tinéktek nem kell kutakat ásni
És nem szükséges,
Hogy telesírjátok a kiapadt tavakat,
Csak gyertek velem
És el ne maradjatok tőlem,
Az én számról friss források fakadnak,
Merítsétek bele véres értelmeteket,
Hányjátok el fegyvereiteket,
Mert a szerszámok nem férnek kezetekbe,
Még a múzeumokból is vessétek ki azokat,
Nehogy ők, akikből én előrejöttem,
Titeket vessenek ki majd magukból,
Mint a fegyverek fegyvereit,
Mert hogyha már muszáj választani,
Inkább testvéreink közül hulljon el egy,
Mint két idegen felebarát.
8
A koldusszegénynek krajcárt adtok,
Noha ti is igazságot kértek
S nem vagytok különbek a gyilkosoknál,
A sikkasztóknál, akik lányra pazarolnak,
Mégis felakasztjátok, becsukjátok őket.
Vagy hová lett a békesség a földről?
És kik pazarolták ölebekre
A felebaráti szeretetet?
Bizony, mindezek a dolgok
Meglátszanak az idő könyvében.
Ó, jaj azoknak, akik
Nem másszák meg a magasságokat
S úgy kerülik szavamat, mint a szakadékot,
Mert az anyák teje könnyekké változott,
Testvéreink elhulltak úgy,
Mint jégzivatarban a gyümölcsök,
Amelyeket senki, senki, senki
Kosarába többé nem szed össze.
9
Isten országát hirdetem néktek.
Szelid lehelete megsimogat minket
És a börtönöket elsodorja.
Fölméri örökeddigi szenvedésünk,
Fájdalmunk végtelen homoksivatagját.
Hiába hullott veritékünkkel,
Könnyünkkel vérünkkel gondolatunkkal
Televénnyé forgatja majd,
Hogy víg erdők és komoly akadémiák
Hazatrallalázzák bujdosó kedvünket.
Megbékélt nyáját a fegyvereknek
Nyugodt szavával gyárakba tereli,
Az irigy gépek szerelemmel magasztalják
S arató kezeit
Alázattal nyalogatják a búzaföldek.
Isten országát hirdetem néktek,
Aki eljön hozzánk: a földre,
Aki nagyobb ünnep nálunk,
Mert mindnyájunk ünnepe.
Készüljünk rája illendőképpen:
Igazi lelketek, melyet elzártatok,
Hogy be ne szennyeződjék a robotban,
Vegyétek elő immáron s öltsétek magatokra.
Foltozzák be a nem-törődömséget
És kössék maguk elé az asszonyok
Legtisztább anyaságukat,
Illatosítsák meg homlokukat
És szakállukat a férfiak
Ősi testvériségükkel, jószándékaikkal,
A gyerekek kezében virágok legyenek
És gondatlanságot adjatok nékik.
Bölcs szivekkel örvendezzetek
És siessetek, siessetek,
Mert alighogy méltón fölkészültünk,
Akit elűztek a hadnagyok,
Nyugodtan biztosan észrevétlenül
Isten országa hazatalál.
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
13
Mikor raktok parazsakat
Már-máron látó szemetekbe,
Hogy ne csak lássanak,
Világítsanak is!
Szurkos fáklyát gyujtanak szemükben
Immár a hátulgombolós négerek is
S bennünk még sötétben alusznak a galambok.
Denevér-szárnyon röpködjenek?
Mert eljönnek a kormos fütyülő fickók
És darabos piros kiáltással behajítják
A földszintes mult apró ablakait.
14
Bölcs, vén könyvekben áll, hogy por vagyunk.
De én, aki a füvek beszédjét
S a kométák dübörgését delelőtökre terelem,
Tudom, hogy nemcsak por vagyunk:
Por és Istenpor vagyunk.
Visszahullván
A por a porral elkeveredik,
Visszahullván
Igy keveredik el Istennel a lélek.
Ki szagolta meg közületek az égi virágokat?
Ki állna nyugodtan robogó vonat előtt?
Lám, az örökké-könyörgők se
S mégis eltemetik a lelkük elevenen.
Le kéne vágni szemhéjukat, mert mindig lecsukják,
S akadna-e közülük is,
Aki élő izmait elásná?
1923 ősze _________________ A szellemi megismerésre törekvő lény pedig, aki tudja, hogy noha az, amire vágyik, felfoghatatlan, megtapasztalja, hogy ami minél inkább érthetetlen számára, az annál tökéletesebb. A felfoghatatlan éppen a nemtudásunkról való tudásunk árán lesz elérhető.
Mindazokért, akik valaha velünk voltak,
Mécseseket, gyertyákat gyújtunk ma.
Emlékezünk a régi, szép időkre,
Az együtt töltött boldog esztendőkre.
Eszünkbe jut, mi szép volt rég,
Felszínre tör a sok emlék.
Emlékek szárnyán a múltba röppenünk,
Ahogy a gyertyát gyújtja remegő kezünk.
Könny csordul ki szemünkből,
A bánat most a felszínre tör.
Elgondolkodunk a sors akaratán:
Vajon másképp is lehetett volna tán?
Mi lett volna, ha nem ő megy el előbb?
Mennyivel lett volna elviselhetőbb?
Most értünk sírna valaki,
Az ő bánatát lehetne hallani.
De ezeken ne is töprengjünk,
Inkább csendben emlékezzünk. _________________
"A mosoly vidáman világitó kis ablak a közöny sötét éjszakájában"
Betelt a másik, Minci által beírt verssel megnyitom az újat
Minci9 írta:
A szakácskönyvben szóba került a nulla helye, s erről eszembe jutott Fodor Ákos verse:
Ha a 0 a helyén áll, az igen helyes,
sőt tiszta haszon, mit megszerezni érdemes,
mert hisz a nulla az 1-ből 10-et csinál,
ha érdeme szerint szerényen a sor végére áll:
értékét meg 10-szerezi az a világ,
mely önnön 0-inak ilyképp elébe vág;
ámde minden tüstént 1/10-ére lappad,
ott, hol a 0 arcátlanul az élre kaptat:
ha a O-nk a sornak e-végére áll,
az minden értéknek 9/10 halál.
De, ha a 0 a helyén áll, az igen helyes,
sőt, tiszta haszon, mit megszerezni érdemes.
Mint látható, belátható, hogy minek hol jó lenni,
S ha számolunk, elámulunk, hogy a 0 mennyire,
Ó, de mennyire más, mint a semmi.
Látható, belátható, hogy minek hol jó lenni,
Ha számolunk, elámulunk, hogy a 0 nem épp semmi.
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
Fórum 
Lexikon 
Cikkek 
Pihenés 
Szolg. 
Egyéb 
Tábortűz 
Kertészet 
Szakértők 
Virágrendelés 
Műhely 
Archívum 
Új hozzászólások 
Fórum kereső 
Galéria 
Műhely
Archívum
Virágrend
Mérgező Növények
Gy.I.K.
Keresés
Csoportok
Profil
Privát üzeneteid olvasásához be kell jelentkezned
Belépés
