15 éves a Gazlap!!!
Információk
Szia Anonymus!
Összes látogató: 6
Utolsó tag: czaczi
Keresés
Web Gazlap
Részletes fórum kereső
Utolsó fórumtémákból
Hirdetés
Üzenőfal
5:14:am kutyus :
Jó reggelt!
5:41:am kutyus :
Jó reggelt mindenkinek!
8:07:pm bau :
Nna véééégre!
8:02:pm kutyus :
itt vagyok....ragyogok!.. ..Tabon voltam, kb. 1 órája értem haza
7:47:am etimami :
Szép napot mindenkinek. Itt esett az eső.
5:02:am kutyus :
Jó reggelt! Akkor jó
7:18:pm Emmylie :
Nem áztam el csak egy kicsit. Mikor a faluba értem a nap sütött.
5:43:am kutyus :
Jó reggelt!Remélem, nem ázol el Emmylie!
5:19:am Emmylie :
Jo reggelt szep napot. Vissz-ut napom van
6:48:am etimami :
Szép napot mindenkinek.
5:31:am kutyus :
Jó reggelt
5:36:am kutyus :
Jó reggelt mindenkinek
5:47:am kutyus :
Jó reggelt, indul az új hét
7:55:am pili :
Szép vasárnapot!
5:16:am kutyus :
Jó reggelt, szép vasárnapot!
Korábbi üzenetek

Csak regisztrált felhasználóknak
Regisztráció/Belépés
Google Hirdetések
Mellékletek
Hirdetés

Halálmadár





Havas tetőknek már lefolyt a vére,
sötétlilára vált a szürkület.
Sziklák közül a hold cyclops-szemére
szájtátva bámul sok sötét üreg.
A tónak lent hullámos lesz a tükre,
szellő-uszályon édes mézga-szag -
S lompos genyőre, görcsös ujju bükkre
a baglyok nesztelen kiszállanak.
Az egyik indít és nem vár hiába:
indul a búgó, érzelmes zene,
s visszhangosan simul az éjszakába
tavaszi vágyak Ú-hangversenye.
Mióta enyhe szél csapott a hóra,
a koncert áll sok éjszakája már,
s ujúzva száll pásztortalálkozóra
a lomharöptű, barna mátkapár.

Egy éjszaka az Ú-szimfóniába
a völgy felől egy fájó hang hat át,
csak az tud így zokogni, aki árva
s tavasszal hontalan keres tanyát;
csak annak búghat így a szíve fájva,
akit halálos bánat űz tova
lappangtató, sötét erdő-magányba -
s meg nem vigasztalódhatik soha.
Zavar, szünet. Kínálkozó arának
a hím szíven találva nem felel.
Aztán kiáltó szók huhogva szállnak
s "Hová való vagy?" - messze zeng a jel.
"Lentről jövök..." - a hang riadva repked,
mint vadgalamb, akit serét talált -
"S hangos panasszal, mondd, mért sértegetted
a mámoros, szerelmes éjszakát?"
Mikor leszállt, lomhán lecsügg a szárnya,
pár kandi szem rá tágult szemet mereszt,
aztán nyugalmat kényszerít magára
s pihegve, lassan a mesébe kezd:

"A víz mentén, a nagy havas tövében,
ahonnan indulnak erdő-nyilak,
boruló bükkfa-bolt alatt sötéten,
magában áll az erdőőri lak.
A télre ott vonultam el merészen,
nagyodvú bükkfában teleltem át,
s néztem kilesve néha karcsú résen
fehér falucska sok füstoszlopát.
Míg egy napon roppant a jég, a tóé,
áldott szél támadt, langyos förgeteg,
lelkendezett a cinke, és a hólé
ezüstcsengőket csengve görgetett.
Mikor kitártam, könnyű volt a szárnyam,
meleg párát szitált az alkonyat,
vártam, huhogtam, hívtam, újra vártam
és - megtaláltam künt a páromat.
Jaj, tudtok ti is édesen remegni
s nagyon forrón huhogni, elhiszem,
de úgy, mint ő, dalolni és szeretni
nem is tudott, nem is fog senki sem.
Jaj, barna volt a tolla, mint az éjfél,
s csiklandó, mint a bársonyos moha,
s kápráztatóbban két fényes szeménél
jánosbogár nem tündökölt soha.
Egyszer kiült megint a bükkfaágra,
sokfoltú éjben drága barna folt,
s nagyon dagadhatott a szíve tája,
mert ennyi vággyal még sosem dalolt.
A karcsú ág is reszketett alatta,
némán figyelt a barna házikó,
s csudálkozó szemét reá nyitotta
a hóvirág s a piros mandikó.
Megénekelte cinke ritka kedvét,
a fák rügyét, amely hintázva ring,
a hóvirágot és a nyárfa nedvét,
mely mint a vére, erjedőn kering.
Megénekelte azt a drága csendet,
amelyet elhoz minden alkonyat,
a patakot, amely lefutva csenget,
s csacskán locsolgat omló partokat,
a vágyat, amely hajtja most a pásztort,
míg ő juhot hajt serkedő gyepen,
fajd mámorát és édes ízű nász-tort
s megénekelte lobbanó szemem.
A vér is megcsordult reá a fában
s a visszhang is dalolta himnuszát,
mert vágy piroslott mindenik szavában
és élet, élet, ifjuság!

Az erdőőrnél mécsvilág derengett,
a hang beszállt homályos ablakán.
Az ágyon, hasztalan remélve csendet,
lázban feküdt az erdőőr-leány.
Halkan könyörgott és nagyon fehéren:
"Jaj, nem lehet sok óra hátra már.
Kergesse el, minden szentekre kérem,
házunkra száll a csúf halálmadár!"
Ajtó nyílt, csukódott. Puska robbant,
a dalt elvágta dörgő-rémesen.
Egy lomha test tompán a földre dobbant,
tört ívű szárnya rángott véresen.
Kiömlő vére hóvirágra pergett,
búcsúztatója csengő hó-zene,
s hörgő-riadtan a tavaszra dermedt
homályosuló drága két szeme.
Reárepültem, csókoltam, takartam,
szivárgó vére szárnyamhoz tapadt,
aztán a mellemet véresre martam
s téptem, téptem gyönge tollamat.
Magányos este másnap arra jártam
és láttam> gyermekkézen sorra jár,
csúfolva hurcolják fejét a sárban:
"Halál! Halálmadár! Halálmadár!"
S most itt vagyok. Zokogva, könyörögve:
egy rejtett kis barlangot mondjatok,
mely emberszemtől elfed mindörökre,
jaj, ennyi gyászt és ennyi bánatot..."

Elhallgatott. A bánatos mesére
válasz nem jött soká. A csend fülelt.
Bagolyszemekben a hold sárga fénye
nagyon sárgán, nagyon mélyen tüzelt.

Áprily Lajos









© Gazlap . Minden jog fenntartva.

Közreadva: 2004-11-09 (5183 olvasás)

[ Vissza ]


Impresszum : Jogi nyilatkozat : Moderálás : Médiaajánlat

@Gazlap | Indult 2004-03-01 l Oldalkészítés: 0.033 másodperc